Mikor mind aluszék
Kevés időt visszafelé számlálva, mikor mind aluszék, álmomban láték végesig, mi földhöz kötött létünkre szóló. Onnan kezdődőnek -hová szánva vagyok - csak kapujában állottam a belépésnek örvendezve. Azzal a túlsó szemmel láttam én mi történék majd itt végső pusztulat pillanatában. Mivel én már a nyugság gyülekezetét tudhattam társaimnak, így nem volt érezhető szörnyülködés és sajnálat, mikor a lovasok mind nyargaltak. Kik megmaradásra kufárkodtak emitt kincsekért sóhajtva, bár csak enyészetnek adattak, hát elmúltak. Ez történt.
Ezt befejezve látva és teljességben ébrenlétre térve megmondtam volna abban a pillanatban is bárkinek, kit szemeim előtt láthattam volna, hogy ez jóság és rend szerint való. A látottak részleteit magamnak tartom, nem kaptam mutatást az azokról való szólásról. Énnekem mondom, de nektek is fontolásra érdemesnek tartom kiváltképpen, hogy jóra törekvést alig látok, élvezetről elmélkedést csak leginkább.
Egy alkalommal volt álmom a pusztító tűz kezébe kaparintó marok erősségéről, a hozzá vonzás hatalmáról. Rám már nem volt hatása akkor sem. Másik ember mentésén küzdve éreztem: alig elkerülhető győzelme arra, ki óvatlan játszadoz s csábul pajzánul.
Ki ébredék az utat talál, ki még nem, hát iparkodjék. Ocsu halmát ne szaporítsa senki fia, ki nem oda van már veszni szánva. Kik fogadalmukat letették a sötétségnek, velük nékem szólásom már nincsen.
Tudod az a komótosság
Tudod, ez a komótosság abból a fajtából való, amelyik nem az egyhangú semmiben csírázott, megvannak a régben a kapaszkodók, megvannak az emlékezés adta valók. Evezek, mert lüktetés hajt, az út adja az élményt, az érkezés a koronát. Az út ad is, el is vesz jussa szerint, mert nem lehet baj nélkül való. A rév előtt vám is van plántálva. Megköszönöm az öröm poharát, viselem a sok keserű szükséget. Ez az én utam, ami jelölve van, meg nem állapodik keresztútnál, választok csillagnak járását pillantva. Az a korona ott nekem készült egyesegyedül. A határtalanba van béplántálva öröktől, arra tartok szüntelen. Az érkezés ideje meg vagyon írva abban a nagy jövőben. Addig még beszélünk egymáshoz sokszor, örömmel és jó akarattal, virágokkal hintve, szívünk járása szerint.
Igen nagy jóságba vagyok beleültetve, Morzsa (mostmár Mazsola) és Bodri adja nap, mint nap ezt a bizonyosságot. Nagy lenne nélkülük a bizsergetően tiszta pillanatok füzérének hiánya. Megtanultuk egymás rezdüléseit, nincs kétségre ok egymás szemében látva magunkat. Ezt emberek közt találni nem tudom lehetséges-e. Még kutatok.
Papok hozzád szóló beszédét
Papok hozzád szóló beszédét sokrétegű gyolcson keresztül figyelmezzed, lehetséges, hogy némelykor halvány neszezés gyanánt hallod majd az igaz beszéd foszlányait. Az arany és a kényelem kívánalma gyakorta csábítja őket is haszontalan szózatok megírására.
Benned a félelem erősítése és az adakozásra szólítás nyugodt földi életet biztosít számukra.
Közülük ki kapott és ki nem kijelentést, ezt megfejteni nincs hatalmad. A kígyó is a bizalmadba férkőzés útjait tapogatja.
A színvilág szerint szólót találni időbe telik., kívánom éltedben a vele való találkozást.
A választott szerep és az elhívás között ott zúg a nagy folyó, túlpartra jutásod nem csak magad erején múlik.
Erősödjél, eveződet merítsd akaratod és a sodrás mértékét bensődben tudva. Legyél élő része világodnak, így elveszni hagyni téged nem lesz bölcs hatalom.
Tévelyedett ösvényre lépésedet ne szorgalmazzad, a róla való letérés találása élted virulását emészti, rossz szelek azon vidékeken bőséggel vadulnak. Lápos, ködös határokat látva, egymagadban járva köpönyeged magadra terítsed.
Ezért szólok néked
Midőn 50 fölött vetsz számot -hátadat fordítva - az évek sorának, szíve járását meghallod az idő múlásnak -bezzeg mégis ifjon maradál, mert erős tűzből származál. Ha korhadtál volna engedelmesen s nem ocsúdtál volna virgoncan hegyen túlról zengő, mezőségen hangzó hegedű szólásra, mára lábid botlanának frissen nevelt zsombék sarjába. Kalpagod illesztve látván, csizmád talpán az erős bőr dübörgését hallván: jártadat csodálók állítnak meg jó szót szólva s pillantással erősen bíztatva. Ezért szólok néked: vizet tiszta forrásból ezután is örömmel merítsél, étket szokásod szerint magad kívánságát tudva jó étvággyal kerítsél.
Az álomnak is megvan bizony
Tocsogós esőt kaptunk ma délután újra. Fűnyírás helyett tökfőzeléket főzök. A faluházban kiállítás van. Vászonra festett képek, előtte az üvegen üvegfestékkel készült a hozzávaló. Pontosabban az üvegre festés tölti meg a háttér előtt a kifejezni szánt hozzám szólót. A képek alatt versek. Egybe érett ez így együtt. A festő és a versek írója más, valahol összetalálkoztak az élet sodrában. Mindketten nők, de ha nem tudnám, akkor is tudnám. Szomorú, de nagyon keserű események indították meg bennük a mozdulatot, hogy létrehozzák mindezt. Könnyem csordult meglátva, de belépve is, tudatlanul mit látok majd, rezgett köröttem a bánat. Újra bizsereg bennem az a csöpp szikrányi megmaradt nyúlfarknyi, hamvadó parázsban sarokba szorult föleszmélés, hogy ember-ember együtt - tán nem vesztésre való, láthatók még kapaszkodók a perem legszélét markolva.
Megtörténik, hogy a napot mögöttem tudva az éj nyugalmát kívánom magam számára, az is erővel lehetséges, hogy nyugság helyett az ébredés hoz inkább reménységet.
Az eszméletre térés meglehet eszesebben terelget engemet a jövendő bírásában.
Az állandóság hitében nekem gyakorlatom nincsen, így megmaradok magam járása szerint, haladok a virradatot lesve.
Az álomnak is meg van gyökeresedve bizony a maga fontossága.
Kerítik egymást egy helyt, -tudásság meg álmosság- fordulnak önmaguknak hegyibe. Míg örvény folyásába beléveszve, annak eszement kavargásában választhatatlanná keményedve - találva nem lesznek:
fejinek-farának,
vesz-tés-nek-
a felcsillanásnak,
alá zuhanásnak-a kapaszkodásnak, emlékek
sod-rá-nak-
pillanat múlásnak, szerettim tartásnak-
kívülen világnak nekem
bí-rá-sá-nak.
Ki életben maradott máig, tudása van az elmúltról.
Ezeken s sok más vetületen által haladva tudjátok, meg nem nyugodhattok.
Velem, vagy nélkülem folyton kapaszkodjatok!
A szeksz és a háztartási keksz , mindkettő kapható:
Nekiindultam utamnak egykor.
Kisgyerek voltam, a lányok társaságát inkább kedveltem, erre emlékezem. Simogatás, odabújás ahhoz ki szeretett, ez volt.
Kedves, szeretni való kisfiút lássatok, csintalanul göndörödő hajjal, szép nagy szemekkel, igencsak érzékeny lélekkel (szívvel).A kilátásban lévő hamiságot én nem ismertem. Aztán más idők jöttek.
Ezen idők után már azt kellett látnom, hogy a szívszerinti őszinteség nem sokat számít. Érdek nyomulásával kellett találkoznom untalan.
Épp csak rám nem kérdezték: mit adsz, ha kedves leszek hozzád? A fene egye ki bőrkéjükből az anyákat és apákat, kik így igazgatják lányukat.
Keress ókullárt, jó erőset, ha őszintén odaadót kutatsz!
Boltban a rég ismert kekszet megkapom olcsón, majd újra kívánom. Micsoda találmány, meg nem unom. Gyomorbajra is ajánlatos cukor nélkül teával.
